Ugrás a tartalomra

HUN-REN Adatrepozitórium Platform

ELKH ARP-projekt – Adatok górcső alatt 3. – Szoftverspecifikáció

Esemény
Előadók
Tóth Zoltán

2022-ben az ELKH ARP-projekt kapcsán átfogó felmérés készült azzal kapcsolatban, hogy a kutatóintézmények kutatói hogyan használják az adatrepozitóriumokat a munkájuk kapcsán, milyen igényeket fogalmaznak meg ezekkel kapcsolatban, illetve az egyes kutatási területek milyen speciális követelményeknek való megfeleléssel járnak. A kutatási igényfelmérés végső célja egy, a FAIR adatkezelést támogató, az ELKH tagintézményeket kiszolgáló adatrepozitórium szoftverspecifikációjának a létrehozása volt. A projekt során a kutatók által kitöltött nagyszámú kérdőívből, és több mint 50 interjú szöveges leiratából kellett absztrahálni egy szoftverspecifikációt. Ennek a specifikációnak az elkészítése egy összetett folyamat, ami számítástechnikában járatos szakemberek, illetve a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársainak együttműködésén alapult. Az előadás ismertet egy igényfelmérési módszertant és bevezeti azokat a lépéseket, amelyek egy ilyen nagyméretű projekt kapcsán lehetővé tették az egyedi igények beazonosítását és összesítését, valamint az eltérő informatikai hátterű kutatók együttműködését.

Távoli videó webcím