Ugrás a tartalomra

HUN-REN Adatrepozitórium Platform

Kerényi Szabina

Kép
Barna hajú nő barna kabátban

Kerényi Szabina szociológus, a TK Szociológiai Intézetének kutatója. 2022-ben csatlakozott az ARP csapatába a TK részéről, ahol szervezési, menedzseri és adminisztratív feladatokat lát el. 

Tanulmányait az ELTE Szlavisztika Szakán (2003), kulturális antropológusként Társadalomtudományi Karán (2004), valamint a Közép-Európai Egyettem politológia szakán (2003) végezte. Doktori tanulmányait a csehországi Masaryk Egyetemen végezte; jelenleg az ELTE Szociológia Szakán a PhD fokozat várományosa. Egyetemi ösztöndíjakkal a Szófiai Kliment Ohridszki Egyetemen, a Koppenhágai Egyetemen, valamint a firenzei European University Institute-on volt vendéghallgató. Kutatóként eredetileg az alulról szerveződő társadalmi mozgalmakkal, azon belül is a közép- és kelet-európai térség környezetvédelmi mozgalmaival kezdett el foglalkozni. Kutatási érdeklődésének középpontjában az átalakuló civil társadalom, a politikai mozgalmak, közösségi projektek állnak, valamint foglalkozik fenntarthatósági kérdésekkel is, illetve az állam kivonulásával a szolgáltatás különböző területein. 

Kutatói munkáján kívül projektmenedzserként dolgozott Horizon 2020-as projektekben, többek között a COURAGE c. nemzetközi együttműködésben, ahol közelebbről volt alkalma megismerkedni az adatbázisépítés és archiválás szépségeivel.